Modern kislány vagyok, nagy hibákkal teli,

A foglalkozásom, nem háztartásbeli.

Főzni én nem tudok, máshoz nem értek,

A házimunkához csöpp kedvet sem érzek.

Viszont 1-et büszkén bemerek vállalni,

Sok mindent nem tudok, de van ám valami.

Amihez én olyan pontosan értek,

Mint kevés asszony e vidéken.

Mert tudom azt bármiféle pózban,

Közepes, gyors és lassú tempóban.

Tudom oldalt fekve, bedőlve vagy háton,

Mindig úgy csinálom, ahogy jónak látom.

Tudásom e téren több mint tökéletes,

S, hogy hason is tudom az csak természetes.

Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én,

Mivel tanítóm volt 1 fiatal legény.

Fiatal volt, mégis jól megtanított ő,

Igaz, én sem voltam olyan tudatlan nő.

Bevallom, nekem is borsódzott a hátam,

Mikor a fiúval 1x próbáltam.

Eleinte azt hittem leszakad az ég is,

Lihegtem, szuszogtam, de csináltam még is.

Idővel rájöttem mi ennek a titka,

S feltárult előttem mindennek a nyitja.

Később már oly rutint szerezhettem,

Hogy tudásommal pénzt is kereshettem.

Csináltam én reggel, jó korán felkelve,

Ilyenkor van ám az embernek rá kedve.

És nagyon boldogan, vidáman, művelten,

Még estefelé is, míg el nem szédültem.

Lehullt rólam a ruha, mint fazékról a zománc,

A testem olyan fénylő volt, mint a fénylő topáz.

Akad, aki gumisapkát húz fejére,

Viszont ez a gyönyört csökkenti felére.

Ez az én gyengém, ezt el kéne hallgatnom,

Én a nedvességet érezni akarom.

De hát mit nevettek, nem kell ezt megszólni,

És nem is kell mindjárt a rosszra gondolni.

Nincsen abba semmi, amit elmeséltem,

Ha hiszitek, ha nem, az úszásról beszéltem.

JJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ